2012. február 19., vasárnap

Károly József Irenaeusra emlékeztek


Posted by Picasa
Hétfő délután 2012. március 5-én Károly József Irenaeusról elnevezett művelődéstörténeti vetélkedőt szerveztek a nagyváradi Ady Endre Középiskola dísztermében kilencedik osztályos magyar diákok számára.

Hétfő délután dr. Károly József Irenaeus (Irén) premontrei kanonokra, tudós tanárra emlékeztek a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében, „A humanizmus emberré, a nemzeti törekvések naggyá, a szeretet vallásossá tesz” mottójú művelődéstörténeti vetélkedő keretében. A verseny a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) hirdette meg, utóbbi tagszervezetei közül a Sapientia Varadiensis Alapítvány, az Alma Mater Alapítvány és a Premontrei Öregdiákok Egyesülete támogatta az eseményt. Tíz, egyenként három fős csapatok neveztek be a megmérettetésre, hét csoport a házigazda Ady Endre Középiskolát, egy-egy társaság pedig a Mihai Eminescu Főgimnáziumot, a Szent László Római Katolikus Iskolacsoportot, valamint a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot képviselte. A zsűriasztalnál dr. Fleisz János egyetemi tanár, a BINCISZ elnöke, Takács Zoltán történelemtanár és Wéber Antal premontrei öregdiák foglaltak helyet.
A megjelenteket Fleisz Judit tanárnő, a verseny főszervezője köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet: az idén azért a kilencedikes diákokat szólították meg, mert ők azok, akiknek éppen kialakulóban van a Várad kultúrájával, történelmével, művészeti életével kapcsolatos gondolkodásviláguk, Károly József Irenaeus pedig személyiségének és tevékenységének köszönhetően a város egyik védjegyének tekinthető. Dr. Fleisz János BINCISZ-elnök arra emlékezett vissza, hogy 1999-ben rendezték meg az első ilyen típusú versenyt, amikor egy kerek évforduló volt, hiszen a tudós kanonok halálának 70-ik és születésének 145-ik évfordulóját ünnepelték. Öt év múlva, vagyis 2004-ben szintén egy nagyobb szabású rendezvényre került sor a civil szervezetek kezdeményezésében és végrehajtásában, mely esztendőben sikerült elérni, hogy posztumus Várad díszpolgárává avassák Károly Irént. Az egyetemi tanár ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a tudós kanonok szerette városát, iskoláját és diákjait, ezért egy olyan példaképnek tekinthető, akit követnünk és utánoznunk kell.
Több forduló 
Tóth Márta iskolaigazgató örömének adott hangot, hogy Váradon vannak olyan magyar középiskolások, akik időt szánnak arra, hogy egy olyan személyiség életpályájával és munkásságával foglalkozzanak, aki jeles szerepet játszik a város művelődéstörténetében.
A többfordulós verseny során a fiataloknak többek közt villámkérdésekre kellett válaszolniuk, keresztrejtvényt fejtettek, puzzle-t raktak össze, meg kellett mondják, hogy ki volt az a püspök, aki pappá szentelte Károly Irént, mikor tette le a későbbi kanonok az ünnepélyes fogadalmát, hány egyesületnek volt a tagja és hány szaklapnak a munkatársa, kik voltak a kortársai stb. Talán az egyik legérdekesebb mozzanat az volt, amikor a versenyzők riportot készítettek Károly Irénnel, ennek szövegét azonban a többi feladattól eltérően előre megírták. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára az Ady Endre Középiskola IX. D osztályának három tagja léphetett (Bartha Judit, Kovács Balázs és Králik Eszter). Ezüstérmet a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium csapata érdemelt (Ecsedi-Balogh Gyöngyvér, Técsi Boglárka és Kovács Attila), míg a győztesek járó gratulációkat a Szent László Római Katolikus Iskolacsoport kontingense fogadhatta (Hoffmann Anna, Pikó Brigitta és Majoros Péter). Könyvjutalmakat és számítógépes egereket kaptak.

Ciucur Losonczi Antonius
Erdon http://www.erdon.ro/

Képek a vetélkedőről >>>
Képek a megemlékezésről >>>
Cikk a Reggeli Újságban >>>

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése