2012. december 4., kedd

JUBILEUMI ÜLÉS


ÜLÉSEZETT A NAGYVÁRADI CIVIL KEREKASZTAL

  2012.12.13. 10:09
Megalakulásának három éves évfordulóján jubileumi ülést tartott a nagyváradi civil szervezeteket tömörítő Nagyváradi Civil Kerekasztal.  Ismertették az idei tevékenységet és körvonalazták a 2013-ban tervezett teendőket.

A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) huszonhat alapító szervezete közül tizenhárom képviseltette magát a szerda délutáni jubileumi ülésen, amelynek az eddigi találkozókhoz hasonlóan a Posticum díszterme adott otthont. A három évvel ezelőtt, 2009. december 9-én megalakult testület, melynek fő célja a nagyváradi magyar civil szervezetek összefogása, működésének egybehangolása, alapszabályzata szerint évente kétszer ül össze. A megjelenteket Dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke, a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) kezdeményezője köszöntötte, aki elmondta, hogy már hagyomány, hogy ilyenkor gyűlnek össze, de az idén a pártkampány áradat miatt, nem is adódott erre más megfelelő alkalom.

Vitaindító előadás és beszámolók
A Gondolatok a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) 2012-beli tevékenységéről és jövőbeli hivatásáról című előadása első részében elemezte a váradi civil élet mind mostohább helyzetét, növekvő gondjaikat, majd ismertette a 2012-ben lefolyt tevékenységeket. Külön kiemelte a 2012-es Festum Varadinum keretében végbement Civil Társadalom Napját, ahol kiváló előadók gondoskodtak a magas szakmai színvonalról és a magyarországi partnereikkel létrehozták a Biharország Civil Társulást. Az NCK jövőbeli hivatására áttérve, kifejezte reményét, hogy 2013-ban a civilek hangja ismét felerősödik és felvázolta ennek irányait: együttműködés a közös magyar nemzeti célokért, aktív szerepvállalás a civil érdekvédelem érdekében és erősödő civil kontroll, amely nélkül nem létezik valódi demokrácia. Végezetül megállapította, hogy a civil kerekasztallal a tevékenység keretei adottak, de ezzel élni kell, ahhoz hogy egy valóban párt független civil mozgalom létezzen városunkban.
Ezután Meleg Vilmos a Szigligeti Alapítvány vezetője, az NCK ügyvezetője számolt be a 2012-es tevékenységről. Megállapította, hogy „az NCK egy olyan fórum, amelyre szükség van a közös cél elérése érdekében”. Kifejtette, hogy a választási kampány átfogta az egész évet, így alig volt olyan esemény, amelyen ez ne érződött volna, kivéve a magyar kultúra napjához kötődő civil rendezvényeket és főleg a Művelődés hetét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a programok egymásra szervezése egy másik fontos probléma, amit meg kell oldani, mert ha nem, akkor saját magunk tesszük lehetetlenné a működést. Végül elmondta, hogy sokrétű elfoglaltsága miatt nem midig tudott közreműködni a feladatok elvégzésében, emiatt úgy gondolja, hogy ha van más, aki el tudja vállalni az ügyvezetést, ő azt szívesen átadná. 

Az NCK ügyvezetése
A továbbiakban Csernák Béla lelkész, a Posticum vezetője bejelentette, hogy a Posticum támogatja az NCK tevékenységét és továbbra is biztosítja számára az intézményes hétteret, ugyanakkor a jövőben hajlandó nagyobb szerepet vállalni a gyűlések összehívásában is.  Ennek tudatában a jelenlévők egyhangúlag ismét Meleg Vilmost választották meg az NCK ügyvezetőjének 2013-ra, aki ezt elvállalta, azzal a kitétellel, hogy legyenek tekintettel a munkahelyi elfoglaltságára.

Eseménynaptár
Szóba került a honlap, a levelezési cím és az eseménynaptár működtetése is. Ez utóbbi rendszeres frissítése érdekében ismét arra kérték a tagszervezeteket, hogy havonta tájékoztassák az NCK-t a megszervezendő eseményeikről. Az NCK honlapjára fel lehet tenni az eseményeket, így nem csak népszerűsíthetik azokat, hanem tájékozódhatnak is arról, hogy melyik napon milyen esemény várható, így jobban elkerülhető az egymásra szervezés is. A jelenlévők megbeszélték a BINCISZ főszervezésében 2013. január 14 és 27 között sorra kerülő Magyar Kultúra Ünnepe lebonyolításának legfőbb problémáit. Több szervezet már konkrét eseménnyel is jelentkezett.  Ismertették ugyanakkor az egyes szervezetek decemberi és jövő évi néhány fontos eseményének az időpontját vagy a tervezetét. A bensőségesre sikeredett találkozó Meleg Vilmos zárszavaival és jókívánságaival ért végett.

Képek >>> 


   

M e g h í v ó

A 2009. december 9-én megalakult Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) hároméves jubileumi ülésére szeretettel várjuk a 26 alapítószervezet képviselőjét

Időpont: 2012. december 12. (szerda) 17 óra.

Helyszín: a POSTICUM díszterme, Teiului (Nagyatádi Szabó István) utca 26.

Javasolt napirend:

1.Hogyan tovább Nagyváradi Civil Kerekasztal?
Gondolatok a Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) 2012-beli tevékenységéről és jövőbeli hivatásáról
Előterjesztők:
Dr. Fleisz János, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnöke, az NCK kezdeményezője
Meleg Vilmos, az NCK ügyvezetője,

2. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) ügyvezetését 2012-ben ellátó szervezet kiválasztása, döntés a megbízott ügyvezető személyéről

3.  A 2012-es civil eseménynaptár megbeszélése és összehangolása

4. A Nagyváradi Civil Kerekasztal (NCK) honlapjának és Hírlevelének működése, a folyamatos kapcsolattartás módozatai
Előterjesztő: Kelemen Mária, az Anna Nőszövetség elnöke

5. A következő időszak közös tevékenységeinek, programjainak és pályázati lehetőségeinek ismertetése

6. Különfélék


        
        Dr. FLEISZ JÁNOS                                                                  MELEG VILMOS
   az NCK  kezdeményezője,                                                         az NCK ügyvezetője,
        a BINCISZ elnöke                                                      a Szigligeti Alapítvány képviselője                                                        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése