2014. november 18., kedd

Helyi értékekből építkezni


A Hungaricum törvényről, Bihar megye és Nagyvárad értékeiről esett szó a Lorántffy-központban szervezett műhelynapon, melyen egy projekt lehetséges folytatását vázolták fel.

A Mérföldkövek 3 elnevezésű hétfői rendezvényt, melynek házigazdája a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar megyei Irodája és a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja szervezte. Jantyik Zsolt, a szakmai központ vezetője lapunk kérdésére elmondta: a Hungaricum-piramisban alapvető fontosságúak a helyi értékek, az ágazati értékek, a határon túli magyar értékek, ugyanis nemzeti értékeink ezekre a helyi értékekre épülnek, melyeket a Hungaricum-bizottság minősíthet Hungaricummá.

Útvonal
2008-ban indult el a Királyok, fejedelmek útja elnevezésű projekt, mely arra irányul, hogy ezeknek az értékeknek a mentén egy olyan útvonal jöjjön létre, mellyel kapcsolatban később pályázni is lehet. Fontos lenne kiépíteni azt az útvonalat, melybe ezeket az értékeket be lehetne kapcsolni, mondta a központ vezetője. Kulturális, épített, gasztronómiai értékeinket lehetne íly módon hasznosítani, egyúttal ezek össznemzeti értékeinket gazdagítanák. Az útvonal egy márkanévvé válna, melynek támogatásáért önkormányzati és civil partnerek foghatnának össze. Többéves munka áll mindennek a hátterében, ennek gyümölcse most érik meg, megnyíltak a lehetőségek egy Európai Kulturális Útvonal kiépítésére, mely a térség kulturális, gazdasági fejlődését szolgálná.

A virágzásért
Jantyik Zsolt előadása során kihangsúlyozta: a helyi közösségi értékeket össze lehet kapcsolni, ezeket maguk a helyi közösségek választanák ki, ezt szolgálja a Hungaricum törvény, „mely a pálinka-törvényt követően az egyik legfontosabb törvénye ennek a kormánynak”. A magyar nemzet értékei sok helyi értékből állnak össze, a magyar nemzet képes arra, hogy saját értékeit kiválassza – ezek kiépítésével, fejlesztésével elérhető, hogy a fiatalok ne érezzék úgy, hogy „itt nincs semmi”. Egyútal, a helyi értékek átadásának mechanizmusait is ki kell dolgozni. Fontos, hogy a fiatalok ne hagyják el szülőföldjüket, hiszen „ha a környék összes pollenje elszáll, tavasszal nem lesz virágzás”.


Dr. Fleisz János Nagyvárad múltjáról szólt, jeles történelmi személyiségeiről. Szent István és Szent László mellett többek között említésre került Fráter György, Pázmány Péter, Patachich Ádám, Schlauch Lőrinc – hogy csak néhány jels személyiséget említsünk. 

Forró László egyházkerületi előadó-tanácsos Csűry István püspök nevében is köszöntötte az egybegyűlteket, majd számvetést készített Bihar megye értékeiről. Szó esett arról, hogy az Érmellék egyelőre nem alkalmas arra, hogy a turizmus fejlődésnek induljon ott. Két igazi értéke a bor és a láp, de utóbbi le van csapolva, s most zajlik az újraláposítás. Számvetést készített a Hegyköz, a Sebes-Körös menti, valamint a Fekete-Körös menti települések sajátosságairól, értékeiről is. A rendezvény további előadásokkal folytatódott.

Neumann Andrea



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése