2015. december 10–13. között szervezték meg a XIV. Civil
Akadémiát, Horvátországban, újra a Drávaszögben. Mivel nem sikerült anyagi
alapokat szerezni e tapasztalatcserére, Tomasic Deák Korina, a Hercegszöllősi
Mihály Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke magára vállalta ennek megszervezését.
Önzetlen és kitartó munkájának köszönhetően újra együtt lehetett a
Kárpát-medence összeforrt csapata.
Ezen az akadémián részt vett Bosznia
Hercegovina (Muratovity Irma és Vég Zoltán Szarajevóból), Csehország (Fazekas
Mónika Brünnből), Horvátország (Ferenc László és Giber János Eszékről, Tomasik
Deák Korina Hercegszöllősről), Románia (Balázs Zoltán Erkedről, Dukrét Géza és
dr. Fleisz János Nagyváradról), Szerbia (Krizsán Vilmos Adáról), civil
egyesületeinek képviselői, valamint az akadémiák főszervezője, Romhányi András,
a Magyar Kollégium vezetője, összesen 12-en.
Az akadémia célja a Kárpát-medence legjobban működő magyar
civil egyesületeinek tapasztalatcseréje a különböző országok magyar civil
szervezeteivel. Fontos e szervezetek megismerése, biztatása, támogatása,
fennmaradásuk érdekében. Idézek Romhányi András leveléből: Vigyétek el a hírt
más közösségekbe: szerte a Kárpát-medencében vannak közösségek, melyeknek
tagjai figyelnek egymásra! Ezek adnak reményt: a szennyáradat után is lesz
élet. Adjatok hírt magatokról, tudjatok egymásról, vegyétek fel egymással a
kapcsolatot! „Lesz még egyszer ünnep a világon.”
Hatórás utazás után érkeztünk meg Hercegszöllősre, a Jurini dvori-nevű falusi panzióba. A szobák elfoglalása után átmentünk a kultúrotthonba, ahol a Hercegszöllősi Mihály Magyar Ifjúsági Szervezet új termet kapott. Itt már vártak ránk az egyesület tagjai és Sója Dénes, a járás elöljárója, aki köszöntötte csapatunkat, jó találkozást kívánva. Deák Korina ismertette a következő napok programjait, majd mindenki bemutatkozott: kit képvisel és honnan jött. Ezután bemutatkoztak az egyesület tagjai is. Vacsora után mindenki részletesen beszámolt az előző év tevékenységeiről, sikereiről, tapasztalatairól.
Péntek délelőtt Harasztit látogattuk meg. Műemlék templomában Szenn Péter tiszteletes ismertette a templom és a falu történetét. Ők úgy tartják, hogy Haraszti a magyarság végvára. Érdekes történetet mesélt a lelkipásztor: a háború alatt a túlsó, valamikor Harasztihoz tartozott szerb faluból lőtték az itteni református, innen pedig lőtték az ottani pravoszláv templomot. Mindkettő súlyosan megsérült. A pravoszláv templomban, tető nélkül maradva, az eső lemosta a falakat és 13. századi freskók kerültek napvilágra. Ez igazolta, hogy eredetileg Árpád-kori templom lehetett. Tudjuk, hogy a 16. században Sztárai Mihály prédikátor alapítja meg a református gyülekezeteket Baranyában és Szlavóniában. A környéken Harasztinak volt az első iskolázott kántora. Temploma egy 1600-as, paticsból készült templom helyére épült 1792–1795 között. A kiemelt műemlék templom szépen karban van tartva. Nyugati és keleti végében két-két faoszlopon álló karzatait eredeti mellvédek díszítik. A keleti karzat alját nagyon szép 18. századi kazetták borítják.
A falunak jelenleg 355 lakosa, a református gyülekezetnek 230 tagja van. A többi horvát katolikus. A magyar iskolát a 70-es években zárták be. Itt állították fel az első köztéri Petőfi-szobrot, amely Hunyadi László alkotása. A templomkertben turulmadaras emlékműt állítottak, amely magassága egyenlő a kerítés magasságával, hogy elkerüljék a botránykeltőket. Az emlékmű mögött álló tájház, egy nagyon szép kőoszlopos verandás épület, benne egy rendkívül gazdag néprajzi gyűjtemény. A nagyon jó állapotban lévő tárgyakat Szenn Péter tiszteletes gyűjtötte össze. A faluban a Dózsa György Magyar Kultúregyesület működik, dalárdával és tánccsoporttal.
Várdarócon már vártak minket az idén felavatott Magyar házban. Itt a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület működik, Budin Margit helyettes képviselőasszony vezetésével, aki egyben a tíztagú női énekkar vezetője is. Van saját tánccsoportjuk is.
A falu nevét a daróc inganyagtól, Vár- előnevét a valamikor
mellette levő Csere-dombon álló vártól kaphatta. A falunak 670 lakosa van,
melynek 85 százaléka magyar, zömében református, 15 százaléka horvát, szerb és
roma. A helyzet hasonló a többi falvakhoz. A fiatalok elmentek külföldre
dolgozni, s nem valószínű, hogy visszajönnek. A falu lakossága fokozatosan
csökken és elöregedik. Magyar óvodája és négyosztályos iskolája még megvan.
Földműveléssel, főleg kertészttel foglalkoznak, jelentős a fűszerpaprika és
káposzta termesztése. Az állattenyésztés kihalóban van. Híres a várdaróci
szilvapálinka, mennyiségben és minőségben is.
Hagyományőrző falu. Minden évben húshagyó kedden tartják a kakasütést. A legények kakasnak öltöznek, s körülugrálják a lányokat, a tyúknak öltözött fiúk pedig kosarakban tojást gyűjtenek. A központban bekötött szemű asszonyok bottal próbálják leütni a földbe ásott (ma már műanyagból készült) kakas fejét. Ezt felvonulás követi. Az este fénypontja a kakaspörkölt-főző verseny, majd éjfélig táncmulatság.
Délután képzőművészeti kiállítást nyitottak meg Hercegszöllősön a Kultúrközpontban. A Hercegszöllősi Mihály Magyar Ifjúsági Szervezet Triliom nevű együttese színvonalas műsorral jelentkezett. A kiállításon résztvevő alkotók oklevelet kaptak Deák Korinától, a civil szervezet és az együttes vezetőjétől.
Hercegszöllős járási központ. A település szellemi fénykorát a 16. században élte: egyházi központ, református püspöki székhely. A 18. század elejéig a lakosság magyar volt. Ekkor jelentek meg az első szerb telepesek. A 19. század elejétől katolikus horvátok érkeztek. A 2001-es népszámlálás már a horvátok többségét mutatta ki. A 2011-es népszámláláskor 1725 lakosa volt. Árpád-kori református templomát, tavaly restaurálták. Fontos megemlíteni, hogy a Drávaszög mediterrán jellegű klímája, a talajviszonyok, kifejezetten kedveznek a szőlőtermesztésnek. Az itt elhelyezkedő falvak kitűnő borok szülőhelyévé váltak az elmúlt évszázadok folyamán. Ez Hercegszöllős legjelentősebb bevétele is. Itt találjuk az egyik legnagyobb borfeldolgozó üzemet, a Belje-pincészetet.
Este Vörösmarton, az egyik kollégánk, Ferenc László pincéjében vacsoráztunk vadaspörköltet. Vörösmart a térség egyik legnagyobb települése. 1246-ban Verusmarth néven bukkan fel. Már a 16. században a Drávaszög legjelentősebb és legforgalmasabb helységei közé tartozott. A 19. század elején gazdag magyar faluként tartják számon. 1841-ben nyilvánították várossá. Jelentős a szőlőtermesztése, a hegyről lejövő utak mindkét oldalán pincék sorakoznak, a hegyoldalba vájva. 1961 körül 2000 a lélekszám, 2001-ben már csak 974. Nyolcosztályos központi iskolája van, hozzá tartoznak Csúza és Újbezdán iskolái is.
Szombaton délelőtt Kőbe látogattunk. A falu nagy öregje, Móricz Zoltán ismertette Kő történetét. A 16. századtól említik, mint községet. 1792-től önálló eklézsiája van. Református templomát 1804–1805-ben építették. Jelenleg nagyon elhanyagolt állapotban van. Csak az imatermet használják. A régi iskolát átalakították kultúrotthonná. Majd Árpási József tiszteletes beszélt az egyházról. 186 lakosából 58 magyar, a többi horvát és szerb nemzetiségű. A diákok I–IV. osztályba Sepse faluba járnak, V–VIII-ba Hercegszöllősre. Itt működik a Tánc Magyar Kultúregyesület, melynek szervezője és elnöke szintén Deák Korina. Van saját tánc- és színjátszó csoportjuk.
Délután meglátogattuk Deák Korina lakását. Azt kell tudni, hogy Korinát 2012. november 17-én Brünnben, Csehországban kereszteltük meg. Balázs Zoltán, szilágyerkedi református lelkipásztor keresztelte meg. A keresztelési ceremónia pont úgy zajlott le, mint ahogy egy újszülöttet megkeresztelnek. Keresztapa Romhányi András Budapestről, a keresztanya Fazekas Mónika Brünnből volt, a gyülekezetet mi alkottuk. Mi megfogadtuk, hogy továbbra is ügyelni fogunk Korina lelki üdvösségére, egyengetjük útját a református közösségben. Így már érthető, hogy társaságunk olyan, mint egy nagy család.
Este lucanapi vigadalom volt Újbezdánban. A szervező az Újbezdáni Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület volt, amelynek van két tánccsoportja, tambura zenekara és énekkara. Ezek, és a környező települések tánccsoportjai és énekkarai színvonalas műsort mutattak be. Még a szerbiai Vajdaságból is jött egy tambura zenekar. Bemutatkozott egy szerb tánccsoport is. Vacsora után, amely itt a Magyar házban volt megterítve, a két tambura zenekar összeállt és egy fergeteges mulatást rendeztek, ahol legalább nyolcvan ember táncolt.
Este, vacsora után, a hagyományos beszámolót tartottuk. Mindenki elmondta benyomásait és véleményét az elmúlt két napról. Értékeltünk. Bár az idő rövid volt, mégis nagyon változatos és tanulságos volt. Újra meggyőződhettünk az itteni magyarság szívósságáról, összetartásáról, életszeretetéről. Sajnos a fiatalság elvándorol, de a gyermekeket igyekeznek hazafiságra és itt maradásra nevelni. Reméljük, még sokáig fennmarad ez kis magyar közösség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése