2016. április 12., kedd

EMKE Tisztújító Közgyűlés Kolozsváron

C:\Users\Fleisz\Desktop\12963649_1587748408203895_349845242611349333_n.png „Ki a köznek élhet: annak élni érdemes!”

2016. április 9-én, szombaton tartották a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tisztújító közgyűlését. Az újonnan megválasztott elnökségben a Partium régió alelnöke dr. Fleisz János a BINCISZ elnöke lett.
C:\Users\Fleisz\Desktop\EMKE elnökség.jpg
További képek >>>
A nagy múltú szervezet díjátadóval egybekötött tisztújító közgyűlését, koszorúzás előzte meg a kolozsvári Házsongárdi temetőben az alapító Sándor József és a nemrég meghalt Kötő József és Guttman Mihály sírjánál.
Az elnöki köszöntő után Fodor Tamás Magyarország kolozsvári konzulja üdvözölte a közgyűlés résztvevőit megállapítva, hogy az EMKE kiemelkedő jelentőségű szervezet, amelynek sorsa szinte leképezi Erdély sorsát, vagyis voltak virágzó és hanyatló időszakai, majd a szünetelés után újból virágzásnak indult.
Székely István az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsának (KAT) elnöke kifejtette, hogy ellentmondás tapasztalható a között, hogy a támogatásokat a professzionális intézmények kapják meg, ugyanakkor a közművelődés éri el a legtöbb eredményt és nagy szerepe van az általános értékteremtésben.
Lakatos Mihály az EMMI Kulturális Államtitkárság osztályvezetője Otthon a nyelvben, kultúrában címmel tartott előadást, amelyben áttekintette a határon túli kultúra helyzetét és körvonalazta a jövőbeni teendőket.  A mély szakmai elemzés a magyar kormányprogramból indult ki, amelyben a nemzeti identitástudat megőrzése és a nemzeti összetartozás a két legfőbb cél. Ebben az értelemben, megállapította, nagyon fontos, hogy kulturális programjaink az identitás erősítése irányába hassanak.  Ehhez számos cselekvési irányt is felvázolt.
Ez után Dr. Széman Péter, az EMKE elnöke ismertette 2016-os elnöki beszámolóját, amely nyomtatásban is 34 oldalon jelent meg és rendkívül sokrétű tevékenységről tett tanúbizonyságot. Az 1885. április 12-én, Kolozsváron megalakult majd 1947-ben a kommunista diktatúra által megszüntetett, aztán 1991-ben újraalapított Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) alapvető célkitűzése mindkét alapítása után főleg a szórványban és kisebbségben élő magyar közösségek művelődési életének a támogatása társadalmi-, mai kifejezéssel élve civil kezdeményezések útján. Ismertette a legfontosabb színtereken elvégzett közművelődési tevékenység főbb eseményeit, kitérve a kultúrateremtésre, a rendezvényekre és a közösség építő tevékenységre. Számos új tervet is megfogalmazott többek között a közművelődés különböző területein tevékenykedő szakemberek képzése, módszertani műhelyek tartása a Magyar Ház-hálózat továbbfejlesztése stb.
Az EMKE egyik legfontosabb feladatának tartja a fiatalok bevonását, emiatt kezdeményezték az EMKE Ifjúsági Szervezetének létrehozását. Az elnökség beszámolójának és a többi dokumentum elfogadása után, a közgyűlés jóváhagyta az EMKE Ifjúsági Szervezetének a létrehozását, illetve, hogy ismét egyéni tagok felvételére is sor kerülhessen. További új feladatok és tervek is megfogalmazódtak, de megújul az EMKE honlapja és a facebook oldala is. A Hozzászólások keretében Dukrét Géza a nagyváradi Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság gazdag tevékenységét ismertette meg a jelenlévőkkel és felajánlotta, hogy a nagyváradi várban a civileknek most átadott helységekben, egy az EMKE történetét bemutató vándorkiállításnak is helyet lehet adni.
Ezután a tisztújítás keretében az EMKE Országos Elnökségének a megválasztására került sor a következő négy évre. Elnöknek ismét dr. Széman Pétert választották, Muzsnay Árpád Szatmárnémetiből pedig az EMKE főtanácsosa lett. Az egész szélesebb értelemben vett Erdélyt leképező kolozsvári központú EMKE elnökségben, a Partium régió alelnökének dr. Fleisz János egyetemi tanárt, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) elnökét választották meg. A jó hangulatú ülést, délután az EMKE díjak és díszoklevelek ünnepélyes átadása követte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése