2018. január 19-én, pénteken délután a váradi Lorántffy
központban mutatták be a Magyar Kultúra Ünnepe 2018. rendezvénysorozat
keretében dr. Fleisz János: Nagyvárad művelődési élete 1940–1944 című kötetét.
Tizennyolc éve szervezi közösen Nagyvárad és
Berettyóújfalu a Magyar Kultúra Ünnepét, idézte fel a péntek délutáni
kötetbemutatón a múltat Fleisz János huszadik önálló kötetének a bemutatója
alkalmából, kifejtve azt, hogy a két város közös szervezése a bihari
összetartozást példázza, ami kihatott a testvérvárosi kapcsolatokra is.
Hozzátette, hogy a kultúrának közösségformáló ereje van, és bár a politika
megosztja a magyar közösségeket, a kultúra szerepe az összefogás erősítése,
ezért politikai állásponttól függetlenül mindenkinek együtt kell ünnepelnie a
Magyar Kultúra Ünnepét. A továbbiakban a Nagyvárad művelődési élete 1940–1944
című könyvet bemutató Porkoláb Lajos berettyóújfalui művelődésszervezőről
elmondta, neki nagy szerepe van abban, hogy folytathatják ezt az
eseménysorozatot. Ehhez kapcsolódva maga Porkoláb Lajos úgy fogalmazott: „akkor
csinálunk valamit jól, ha nem akarjuk abbahagyni”.
Kötetbemutató
A szerző és a méltató valójában elbeszélgettek egymással
a kötetről a Lorántffy központban szép számban megjelent érdeklődők előtt. A
Nagyvárad történelme kutatásának a nehézségeiről szólva Fleisz János elmondta,
hogy az 1940–1944 közötti időszak egy fehér folt a magyar történetírásban,
egyrészt mert a forrásadottság nem megfelelő, másrészt pedig azért, mert senki
sem foglalkozott szívesen ezzel a korszakkal: pár mondatban elintézték az egész
időszakot, mintha akkoriban nem lettek volna fontos teljesítmények. Fleisz
János hozzátette, hogy vannak ennek a korszaknak nagyon szép, és nagyon csúnya
szakaszai is.
A korszak
Az említett korszakolás kiindulópontja a Második Bécsi
Döntés, amely lényegében a tengelyhatalmak stratégiai döntése volt: a velük
szövetséges Magyarországból és Romániából két, nagyjából azonos méretű államot
faragtak, mindkét országban nagyjából azonos nagyságrendű kisebbséggel, mert
úgy látták, hogy ez szolgálja leginkább a Harmadik Birodalom érdekeit. A döntés
nyomán Erdély északi része és Nagyvárad is visszakerült Magyarországhoz. A
könyvből többek között kiderül, hogy bár az 1919-es impériumváltáskor hatalmas
veszteségek érték Nagyváradot – a jogakadémia, az önálló színtársulat és a
római katolikus püspökség megszűnése –, az eltelt húsz év alatt mégsem sikerült
román várost csinálni belőle, ugyanis az 1941-es népszámláláskor a 92 ezres
lakosság 92 százaléka magyar anyanyelvű volt. Ezért sem meglepő, hogy 1940-ben
alig néhány hét alatt visszaállt a magyar polgári közigazgatás a városban.
Művelődési élet
Fleisz János hangsúlyozta, hogy az azt megelőző húsz
évhez viszonyítva teljesen más minőségű művelődési élet alakult ki Nagyváradon
a tárgyalt időszakban. Elmondta: érzékelhető volt az a törekvés, hogy
Nagyváradot ismét kulturális központtá tegyék, hiszen ismét lett állandó és
önálló színháza Váradnak, újralétesítették a nagyváradi római katolikus
püspökséget. Olyan jeles írók alkottak Váradon, mint Horváth Imre és Tabéry
Géza. A képzőművészeti élet is erős volt a városban, bár az kétségtelen, hogy a
zsidótörvények negatívan érintették a helyi képzőművészeti életet. A
beszélgetés után a megjelentek tehették fel kérdéseiket. A kötetbemutatón
közreműködött Meleg Vilmos, aki Kölcsey Himnuszát, és váradi költők verseit
szavalta el, valamint a Nagybajnócai Népdalkör három fiatal énekese, akik
bukovinai népdalokat adtak elő. Az esemény szeretetvendégséggel zárult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése