2015. október 26., hétfő

15 éves ünnepség Berettyóújfaluban

Október 22-én, csütörtökön Berettyóújfaluban megünnepelték a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskolai Egyesület elindulásának 15 éves évfordulóját. Ennek tiszteletére nagyszabású ünnepséget szerveztek, amelyen az alapító tagok és pártolók nagy létszámban vettek részt. 


Nagyváradot az eseményen dr. Fleisz János a BINCISZ elnöke, Fleisz Judit a Sapientia Varadiensis Alapítvány alelnöke és Meleg Vilmos az NCK ügyvezetője képviselte.
A rendkívül változatos és sokrétű tevékenységet felmutató civil szervezet egyike a legjelentősebbeknek a biharországi térségben, amelynek sikerült saját székházat építenie és ma is három főállású alkalmazottal rendelkezik.
Lisztes Éva elnök és Harasztosi Sándor volt elnök felelevenítették az indulást, amely főleg Porkoláb Lajosnak, a Nadányi Zoltán Művelődési Ház akkori igazgatójának kezdeményezésére történt, majd bemutatták a 15 éves sokrétű és rendkívül gazdag tevékenységet, amelynek egyik fő iránya a bihari térségi összetartozás, a nemzeti összetartozás keretében.
Külön kitértek azokra a széleskörű kapcsolatokra, amelyek Nagyváraddal, a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetségével és más civil szervezetekkel, intézményekkel, személyekkel kiépítettek.
A beszédekben elhangzott, hogy az Egyesület büszke arra, hogy tagjai közül nagyon sokan a közös célokért munkálkodnak, e nélkül nem sikerülne a hagyományok ápolása, kultúránk terjesztése, a határokon átívelő nemzetegyesítés megvalósítása.
A rendezvény keretében Meleg Vilmos színművész irodalmi összeállítást mutatott be, az alapító tagok emléklapokat és fényképeket kaptak.
A jó hangulatú baráti találkozó pezsgős állófogadással zárult, ahol a további sikerek kívánása mellett, már a jövőbeli tervek is megfogalmazódtak, köztük a Magyar Kultúra Napja közös elindításának 15 éves ünnepi évfordulójára tervezett berettyóújfalui és nagyváradi rendezvények megszervezése.

Képek >>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése